Rólam

Azoknak a nőknek tudok segíteni, akik nem komfortosak a kamera előtt, de végre szeretnének Magukról egy jó képet.

Számomra a fotózásban a fő célkitűzések:

♦ A lehető legelőnyösebb, legjobb formádat hangsúlyozzuk, amitől stabil önbizalmat kapsz, és sok-sok megérdemelt, elismerő bókot!
 
♦ Valami egyedit és látványosat alkossunk, ami egy Magazinban is megállná a helyét.
 
Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ügyfeleim elégedettek legyenek, emiatt 100%-os pénzvisszafizetési garanciát is vállalok!

Nincs vesztenivalód, úgyhogy vágj bele egy izgalmas kalandba!

fotozas

2009-ben végeztem el egy 2 éves OKJ-s képzést (Práter utca – Fotó szak), ami alatt egy fotó stúdióban gyakornokként jobbnál jobb fotósok keze alá dolgozhattam.

2016-ban valósult meg az álmom, hogy saját műtermet nyithassak, a Little Grandma Stúdiót, ahol azóta is több száz fotóstól van szerencsém tanulni, inspirálódni nap mint nap.

Tipikusan kismama és családi fotózásokhoz van berendezve, de gyakori vendégeink különböző magazinok, televíziós műsorok, vloggerek is. Rengeteg ruhával, kellékkel várjuk a hölgyeket, kislányokat, amiket itt tudtok megnézni.

Ruháink

Mivel imádok új helyeket felfedezni, akár szabadtérre, akár másik stúdióra is nyitott vagyok.

fototheszti02

Hogyan zajlik a fotózás?

A koncepciót előre leegyeztetjük, mert végtelenféleképpen lehet lefotózni bármit, és a lényeg, hogy az eredményen a Te személyiséged tükröződjön.

A fotózásokat megelőzi egy 10 perces gyorstalpaló is, ahol elmagyarázom, hogy milyen pózok, kéz-, és lábtartás, a legelőnyösebb, melyik a legjobb profilod, a hozzád illő színek, a hajad választékának helye, meg mindenféle, amiket majd később is tudsz kamatoztatni.

Amikor elkezdünk fotózni folyamatos instrukciókkal segítelek, miközben aktívan oldom a feszültséget. 

Ha szeretnél tanulni pár trükköt, hogyan lehet úgy pózolni, hogy például karcsúbbnak tűnj, ajánlom figyelmedbe a következő cikkemet:

Pózolás

Az emberek többsége nem érzi magát komfortosan a fényképezőgép előtt, és nem elégedett a Róla készült amatőr képekkel. Engem inspirál az ilyen kihívás, hogy kihozzam mindenkiből a maximumot.

Az elkészült képekből természetesen Te választasz, melyiket retusáljam, de az összeset megkapod korrigálva, digitálisan, monitor méretben (2000x3000px).

A retusált képeken pedig bármit el tudok tüntetni, amit nem szerettek Magatokon, miközben a természetességre törekszem.

Miért én?

Mint női fotós, lubickolok a többségében erősen női témákban.

fototheszti fototheszti02

Nem futószalagon fotózom, és ezért nem is fásulok bele. Egy héten maximum két fotózást vállalok, ugyanabban a témában, ami segít abban, hogy mindig új energiákat vigyek bele. Nagy a verseny a fotósok között, ezért az én érdekem is az, hogy erős anyagot hozzunk össze együtt, amivel aztán, ha engedélyezitek, bővíthetem a referenciáimat. Az elmúlt 15 évben is az működött a legjobban, ha nem a marketingre, hanem a vevőim elégedettségére koncentrálok, hiszen ha ők visszatérnek, vagy akár tovább is ajánlanak, akkor nincsen szükség idegen emberek győzködésre.

Vélemények

Nagy Nehezen sikerült kiválogatni! 🙂 Nem is gondoltam volna, hogy ilyen szupi képek tudnak születni rólam. Tényleg nagyon Köszönöm és nagyon nagyon pozitív csalódás volt ez számomra! 🥰 és nagyon köszönöm a türelmed és a segítségedet is a fotózás közben is. Imádtam! 😍

Cseh-Szakál Regina

ötcsillag

„Fantasztikusak lettek a képek! Le a kalappal előtted, hogy a mi örökmozgó „Szélvész Csipcsinket”, így sikerült megörökítened! A 61-es képnél elsírtam magam….itt Bogica annyira önmaga. Vicces, huncut, életvidám, szépséges kicsilány, és Te elkaptad ezt a pillanatát! Hálásan köszönöm!!!!!! „

Anita

ötcsillag

Egyébként felül múltad az elvárásunkat! Nehéz volt Nolennel ilyen környezetben, ahol minden is érdekelte, de köszönjük szépen a végtelen türelmedet  és a szuper képeket 😍

Szalánczi Enikő

ötcsillag

RÓLAM

Gyerekkorom óta rendező szerettem volna lenni, és a filmszakra mentem. Aztán észrevettem, hogy a filmekben mindig a fényekben gyönyörködöm. Onnantól az operatőrség felé kacsintgattam, így amikor felnőttem, a fotózásban sikerült egybeolvasztanom ezt a két szerelmet.

Azóta is imádom, abszolút flowban vagyok közben, semmi más nem számít, nem zökkent ki. 